Alpha alapkezelő

Alpha Orion Abszolút hozamú Alap

Az alap célja

Az alap célja az állampapírok által biztosított hozamnál nagyobb hozam elérése, addicionális kockázat vállalása mellett.

 

Akiknek ajánljuk

Olyan befektetőknek ajánljuk, akik nem tervezik 3-5 éven belül visszaváltani Befektetési Jegyeiket, illetve átlagosnál magasabb kockázatvállalási profillal is rendelkeznek.

 

Alap befektetései

Az alap, az állampapír hozamok feletti többlethozam biztosítása érdekében magasabb kockázatú instrumentumokat is vásárolhat és adhat el. Az alap törekszik az állampapírok által biztosított hozam mértékét érdemben meghaladni a változó piaci körülmények között is, ehhez szükséges a széles befektetési spektrum. Ebbe beleértendőek a hazai részvényeken, kötvényeken és bankbetéteken túl, a nemzetközi részvények, kötvények, árupiaci termékek, devizák és származtatott ügyletek. Az Alap figyelembe veszi a különböző iparágakban kibontakozó makrotrendeket és ezen belül koncentrál az adott iparág(ak) meghatározó, illetve legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkező tőzsdei társaságaira is.

 

Forgalmazási tudnivalók readmore